A tető és a nád
Természetes, tradicionális, gyönyörű és nem megy ki a divatból. Ezt tudja a nádfedés, ami sok-sok, egymás mellé rakott nádszálból készül el.
A nádtető alapanyaga a nád, ami az úgynevezett bioépítészet kedvelt anyaga. Amellett, hogy a természetből származó anyag használatával környezetbarát tető készül, a ház egyedi külsejét is megalapozza a nádfedés. Látványos, erős és időtálló, ugyanis a nádtető gyakorlatilag bármeddig megőrizhető. Ehhez csupán bizonyos időnként a nádhoz értő és a nádat ismerő szakember által elvégzett karbantartás, illetve felújítás kell.
A napfény, a romboló jégeső, a tetőket megtépázó vihar, a nagy esők sem tudják a nádból rakott tetőt végleg tönkretenni. Tartós, könnyű és szívós tetőt lehet rakni a gyengének tűnő nádszálakból. Bűbájos nyaralók, a nádtető hagyományait őrző házak készülnek nád felhasználásával, ami hosszú távon költséghatékony döntésnek bizonyul. Nem kell új tetőre költeni évtizedekig, a házban télen meleg, nyáron hűvös marad. A felújítás és a fenntartás költségeit is le lehet faragni nádból rakott tetővel.
A tető és a nádazás
Hogyan készül a nádtető? Eredetileg a náddal benőtt területeken terjedt el a nádazás hagyománya. Ilyen volt a Kisalföld, a Nagyalföld, a Mezőség, valamint a Duna menti területek.
A nádazás egy olyan mesterség, amit kézügyesség, gyakorlat és ennek a kihalófélben lévő szakmának a szakavatott ismerete határoz meg. A hagyományoknak megfelelően kettő ember végzi el a nádazás műveletét. A nádnak az aratása, előkészítése külön ismereteket és munkafolyamatokat követel meg.
A nádazásnak megvannak a saját eszközei. Ilyen eszköz például a huzal, amivel gyakorlatilag oda fércelik a nádkévéket a tető szerkezetéhez. A munka megkönnyítéséhez használnak nádvarrótűt, amibe a fémhuzalt kell belefűzni. A tűzés után fel kell verni a nádcsokrokat, hogy azok formát kapjanak és tömöttek, simák legyenek. Ezt a nádverővel vagyis sulyokkal végzik. A nád a végleges rögzítést a lekötéssel kapja.
A macska a fogakkal kiegészített kislétra neve, amit bele lehet akasztani a tetőbe és stabil közlekedőt kialakítani a készülő nádon. A vályúdeszka, csaptató és a kalodafa a nádtető gerincének, ereszének, a nád leszorítására szolgál. A végső simításokat a tető letakarítása jelenti, ehhez hagyományosan cirokseprűt alkalmaztak a macskákon egyensúlyozva. Így tüntetik el a munka közben keletkező nádhulladékot.
A tető és a nádszálak
A nádfedéshez gondosan begyűjtött, kiválasztott, osztályzott nádat lehet csak használni. A nádat télen aratják, ilyenkor lehet ugyanis könnyebben hozzáférni, a jégen tarolni. A nem túl öreg nád alkalmas nádazásra. A maximum egy éves, a növekedés évében aratott nád az, ami később nem avasodik meg. A vastagságot tekintve a vékonyabb nádszálak felhasználásával esztétikus, texturált felület készül, viszont a vastagabb szálak kevésbé töredeznek.
A learatott nádat elő kell készíteni, válogatni, kévézni. A szálakat megszabadítják a levelektől és a bugától majd vastagság és hosszúság szerint kötik kévékbe. A túl rövid, törött, valamilyen módon sérült nádszálakat kiselejtezik.
A nádtető lejtése 45 fok kell legyen, mert így tudja az esővizet elvezetni a tető. Általánosságban egy négyzetméternyi tető 14 kévényi nádat kap a nádazás alkalmával.
A nádból készült tető innentől kezdve már csak körülbelül nyolc évente megejtett karbantartást igényel. Ez biztosítja, hogy az eredeti tető évtizedeken át tudjon ugyanolyan szép és tartós maradni a házon. Megéri nádból készült tetőt rakatni és gondozni is, mert páratlan és értékes is egyben.
