A nádtető nem ugyanazt jelenti, amit régen jelentett és amit ma jelent. A lényeg nem változott, de az igények viszont igen.

A náddal formás halmokba rendezve leginkább nyaralókon, otthonokon, tájházakon találkozhatunk. Ezek az épületek a paraszti világot idézik meg, amikor a természetes alapanyagok használata volt az elérhető és a legkézenfekvőbb. Mára a nád nemcsak rusztikus és dekoratív építőanyag, de képes felvenni a versenyt a korszerű technológia nyújtotta építőelemekkel.

A nádnak ma is megvan a maga létjogosultsága, mert a természetből vesszük, lebomló, nem jár hulladékkal a elhasználása. A bioépítészetben jelentős szerep jut ennek az anyagnak, emellett pedig esztétikailag is egyedülálló borítást jelent.

Mit tud a modern nádtető?

Az építkezéseknél korszerű alapanyagok biztosítják, hogy az új épületek megfeleljenek a legmagasabb elvárásoknak. Kiemelt figyelmet kap ma a környezetvédelem, a tudatos alapanyag használat és az energiatakarékos épületek tervezése, kivitelezése.

A nádtetőfedéshez évtizedek óta ugyanazt az alapanyagot használják, a természetből vett nádat. Tévedés azt hinni, hogy a nádtető készítés technológiája nem tud fejlődni vagy egy nádtetős épület nem tud felzárkózni az elvárásokhoz.

nádtetőfedés, nádtető készítés

A hagyományos mellett léteznek olyan, a nádra hasonlító anyagok is, amik kinézetre hasonlóak, de speciális alapanyagból készültek. Az ilyen anyagok tartósabbak és biztonságosabbak, mint a természetes nád. Az egyszerű nádat is el lehet látni olyan, speciális anyagokból készült bevonattal, ami megakadályozza, hogy gyorsan lángra kapjon a tető. Nemcsak a lángok, a gombák ellen is léteznek bevethető szerek.

Az impregnáló szerek használatát ki lehet egészíteni olyan, kézenfekvő megoldásokkal is, mint amilyen például a villámhárítónak a használata.

A nádtető időtálló, tehát nem jár építőanyagok és energia pazarlással, hiszen évtizedeken át kitart a jól megépített tető, természetesen karbantartás mellett. Külön szigetelőanyagok, plusz hűtő, fűtő berendezések energiapazarló használatára sincsen szükség. A tetőt alkotó nádrétegek kiválóan hőszigetelnek, megakadályozzák a pára lecsapódását, nem engedik beszivárogni a csapadékot, sem a hideg levegőt.

A nád és  a napelem

Bizony, a megújuló energiaforrások használata nagyszerűen beépíthető a tradicionális épületek fenntartásába is. A napelem rendszerek elhelyezésére van lehetőség egy nádtetős épület esetében is, csak hozzáértő szakemberekre van szükség hozzá.

nádtetőfedés, nádtető készítés

Főleg az új építésű házaknál érdemes már a tervezés során helyet biztosítani a napelem paneleknek, hőkollektoroknak.  A tradicionális formavilág megtartása mellett ma már a modern dizájn is elterjedőben van. Utóbbihoz kifejezetten illik a napkollektor, ami az épületnek kissé futurisztikus megjelenést kölcsönöz.

A kortárs építészet kedvelőinek jó hír, hogy a nád már nemcsak a tetőn kaphat helyet. A nádat az épületek homlokzatain is alkalmazzák, aminek különleges textúrája egyedülálló megjelenést nyújt az épületnek.

Nádtetővel foglalkozunk

Szeretnénk minden leendő ügyfelünknek a figyelmébe ajánlani a munkásságunkat, akinek náddal fedett ingatlana van vagy ilyen épületet tervez. Az elhivatott mesterekből álló csapatunk nemcsak ismeri a nádfedés tradícióját, de lépést tart az újabb trendekkel is. Az a célunk, hogy a legegyedibb igényeknek is eleget tudjunk tenni és minden tetőt a megrendelő elképzelései szerint formáljunk meg.

A nádtető készítéssel kapcsolatos szolgáltatásainkról érdeklődjön a megadott elérhetőségeinken, kérje az Önnek szóló árajánlatunkat ugyanitt!